Lassan végre itt a nyár és a jó idő, előkerülnek a szandálok és flipflopok, és velük együtt persze a lábak is. Biztos lehetsz benne, hogy az elkövetkező hónapokban sokkal több figyelem irányul a lábaidra, mint eddig, és míg télen mindent el lehet rejteni egy bundás csizmában, addig nyáron a lábad menthetetlenül középpontba kerül.
A legszebb szandál is kiábrándító azonban egy ápolatlan lábon, ideje tehát, hogy talpaidra is gondolj, hiszen talán nincs is még egy testrészed, amit ilyen sokat használsz. Egy pedikűr után a láb egyszerűen újjászületik, a Bónusz Brigád azonban most egy hagyományos pedikűrnél sokkal jobbat ajánl számodra. A Corinthia Royal Grand Hotelben működő Royal Germaine Szépségszalonban most csináltathatsz magadnak deluxe pedikűrt, ami után nem is fogsz lábaidra ismerni. És ha egyszer kipróbálod itt a deluxe pedikűrt, te is visszajáró vendég leszel.
Hiszen a deluxe pedikűr jóval több egy átlagpedikűrnél, a lábápolás egészen új formáját kínálja neked. Lábadról ugyanis először algás peelinggel eltávolítják az elhalt bőrt, majd egy algás tengeri sókkal dúsított balinéz lábfürdővel kényeztetnek, ezek után klasszikus és kíméletes vizes bázisú, Ionto gépi pedikűrrel ápolják a lábaidat és a körmeidet, valamint talp- és reflexzóna masszázzsal frissítik a testedet és lelkedet. A hetvenöt perces kezelés hatására megfiatalodik a bőr, és fokozódik a vérkeringés, lábaid pedig szebbek és vonzóbbak lesznek, mint valaha.
Tetszik? Ajánld az ismerőseidnek is!



















