Fogjunk némi jódot, brómot, seregnyi más, a szervezet számára áldásos hatású komponenst és oldjuk fel konyhasós, hidrogénkarbonátos vízben, majd kis lángon melegítsük fel legalább 75 fokra, végül hidegebb vízzel higítva, medencékben ízlésesen elosztva tálaljuk. Ennyi lenne a hajdúszoboszlói termálvíz titka? No, ennél sokkal több, ezért nem lehet utánozni, ezért kell helyben élvezni. E bónusszal megtehetitek.

Az otthon kényelmét összekötni az útra kelés örömeivel, a fesztelen komfortot az üdülés gondtalanságával – erről szól, ha apartmanban megszállva szeretnénk kiélvezni a nyaralás minden percét.
A tartózkodás teljes ideje alatt igénybe vehetitek a Pergola Wellness Központ Fit-Prémium csomagját, melyben a napozóterasz használata, a parajdi sókamra, a finnszauna, 40 perc infrakabin, 60 perc jakuzzi használat is benne foglaltatik, naponta mintegy 3,5 órában. Csakúgy, mint az egyórás kerékpár használat, hogy egy könnyed biciklitúrát is beiktathassatok a programba. Ezen felül pedig vár mindaz, amiért ’Szoboszlót szeretjük: a 13 medencés strandfürdőn túl a gyógyfürdő termálvizével, számos kezelésével, az Aquapark kalandcsúszdáival, és tucatnyi egyéb vízi játékával, Európa legnagyobb fedett élményfürdője, az Aqua Palace, pl. mozi- és barlangfürdőjével...

A csomag tartalma:
- 2 vagy 3 éjszaka szállás apartmanos elhelyezéssel
- Pergola wellness központ Fit-Prémium csomagjának használata: sókamra, finn szauna, 40 perc infrakabin, 60 perc jakuzzi, napozóterasz
- 1 óra kerékpár használat 2 fő részére
- Wi-fi
- Zárt parkoló
Tetszik? Ajánld ismerőseidnek is!



















