Aggódhatnak a cseh sörfőzők

Történelmi mélypontra került 2023-ban a sörfogyasztás Csehországban. A korábbi csúcstartó ország lakosai egyre inkább a mentes termékek felé fordulnak, és a vendéglőkben is kevesebben söröznek, mint korábban.

Aggódhatnak a cseh sörfőzők

Történelmi mélypontra került 2023-ban a sörfogyasztás Csehországban. A korábbi csúcstartó ország lakosai egyre inkább a mentes termékek felé fordulnak, és a vendéglőkben is kevesebben söröznek, mint korábban.

Meghökkentő, mennyit nőtt az alkoholmentes sörök forgalma Magyarországon

Akárki, akármit mond, nem befolyásolja érdemben a sörfogyasztási adatokat a tavaszi nyár, sőt még a foci EB-sem. Az viszont megfigyelhető, miket isznak egyre szívesebben a magyar fogyasztók.

Felkerült a nemzetközi sörverseny térképre Budapest

Rekordidő alatt teltek be a nevezések az idei Házisörfőzők Nemzetközi Versenyére, amelynek hétvégi finise igazi sörünnepnek ígérkezik a Horizont Brewing és a Mad Scientist taproomjaiban és teraszain. A versenyről Merczel Tamással és Posta Viktorral beszélgettünk.

Májusban végre eljött az ideje a sörbundában sült spárgának

Végre itt a spárgaszezon, amelynek kihasználására csupán néhány hét áll rendelkezésre. Itt az idő hát, hogy te is kipróbáld a sörtésztában sült csirágot!

Nem csak a szárazság, a sok eső miatt is drágulhat a sör

Elmosolyoghatunk azon, hogy Nagy-Britanniában folyton esik, és ebben nincs semmi különös, de úgy fest mégis szokatlan mindez. Akadozik a brit sörárpa termelés, a rég nem tapasztalt sok tavaszi csapadék miatt.

Összeállt a Chicago – Humpolec – Kőbánya tengely

Májusfa legyen a talpán, aki kibírja, ha egy szuszra végikóstolja az alábbi öt, nem épp mindennapi sört! Horizont kollab sörök az USA-ból, két cseh kedvenc és egy kőbányai savanyúság áprilisi ajánlónk főszereplője.

Itt van három ötlet, amiket nem ér elsütni idén az Extrém Sörversenyen!

Nem menekülünk idén sem, mert lesz One Beer Extrém Sörverseny, amire rövidesen indul az előregisztráció! Kedvcsinálónak itt van rögtön egy tárkonyos raguleves, sör formájában.

A Dreher IPA helyére érkezett a Blonde Ale

Ahogy arról az Instán a minap már szó volt, már felbukkant a boltokban a Dreher Blonde Ale, amiről mára az is kiderült, hogy a gyártó IPA-jának a helyére érkezett.

Vízbázisú komlóaromákat dob piacra a BarthHaas

Etanol helyett immár simán vízben oldott komlókivonatokkal támad az egyik legismertebb komlótermék-előállító. Ez nem csak a hagyományos sörök, hanem alkoholmentesek és hopszódák esetében is jól jöhet.

Kikopóban a műanyag palackos sör

Romániában hihetetlenül magas volt a PET-palackban forgalmazott sörök aránya: volt idő, hogy a teljes palackozott piacnak több mint a fele műanyag üvegben volt. A változás látványos.

Olimpia és foci EB: újra bizakodnak a sörgyártók

Az olimpia és a foci EB miatt újra azt találgatja az iparág, fellendülést hozhatnak-e a játékok a Covid miatt jókora veszteségeket elszenvedő szegmens számára. Ahhoz viszont, hogy több sör fogyjon nyáron, nem elég a két nagy sportesemény.

Így lesz baconből király sörkorcsolya

Totál amerikai, teljesen egészségtelen, de sajnos elég király. A sörben kandírozott bacon olyan ropogtatnivaló, amit – ha csak egyszer is, de – mindenkinek ki kell próbálni!

Május 25-én az is kiderül, melyik a sör legnépszerűbb fűszere 

Május 25-én, szombaton újra országos program keretében nyílnak meg az érdeklődők előtt a magyar kisüzemi sörfőzdék. A Nyitott Főzdék Napján idén a különleges fűszerekkel készülő sörök lesznek a középpontban.