Amikor 1818 július 1.-én a Tabánban a Semmelweis család tíz gyermekéből ötödikként megszületett a kicsi Ignác, senki sem sejthette, hogy ő lesz a kor rettegett pusztító rémségének, a gyermekágyi láznak a megfékezője.
Semmelweis nevét ma már orvosi egyetem viseli, az anyák megmentőjeként emlegetjük és kora egyik úttörőjeként gondolunk rá – ám mint számos úttörőt, őt magát sem fogadta el saját kora. A lelkes orvos fáradhatatlanul kutatta az okot, miért leli halálát a szülőágyon annyi egészséges nő, és borzasztó felfedezést tett: ugyan szándékuk ellenére, a higiéniás ismeretek hiánya miatt maguk a szülészek voltak azok, akik végzetes kórt hoztak az életüket rájuk bízó nőkre. Az akkori orvostársadalom azonban képtelen volt ezt elfogadni, Semmelweist senki nem vette komolyan, ő pedig egyre kétségbeesettebb és radikálisabb hangon szólalt meg – hiszen tudta, anyák millióinak élete múlhat azon, hogy meghallják-e a hangját.
A családja és kollégái számára egyre kellemetlenebbé váló, az igazát szinte mániásan bizonygató orvost végül kegyetlenül hallgattatták el: orvos kollégái és családtagjai belegyezésével és közreműködésével, csellel, a tudta nélkül 1865. július 31-én a Bécs melletti Döbling állami elmegyógyintézetébe zárták. Itt méltatlan körülmények között, mindenkitől elhagyatva a súlyos bántalmazások és a testében hordott összetett kór együttes hatására két héten belül, augusztus13-án elhunyt. Életét gyakorlatilag az a mérgezés oltotta ki, amely ellen életében küzdött. Temetésén sem rokonok, sem barátok nem vettek részt. Boncolási jegyzőkönyvét titkolták, csak halála után 112 évvel hozták nyilvánosságra.
Semmelweis Ignácnak minden szülő nő és családjuk hálás lehet, a tudós saját sorsa azonban rettenetes tragédiát takar. Ezen a két és fél órás sétán a Tabánban haladva idegenvezető segítségével idézitek fel küzdelmes életét, világra szóló jelentőségű munkásságát, bepillantást nyertek emberi sorsának mélységeibe.
Szó lesz róla, miként lett a „vad magyar" halála után mégis a világ számára elismerten az „anyák megmentője”.