A #LazaKedd borkóstoló sorozat következő állomása a Kilenc Kert belső udvara.
A program során kilenc, az ország különböző borvidékeiről származó tételt kóstolhattok meg korlátlanul, a rendezvény ideje alatt.
A borokat egy központi pultnál töltik nektek, ahol igény esetén mesélnek is a kóstolt tételekről. Az asztalokat névre szólóan foglalják lá, és mindenki számára kényelmes ülőhelyet biztosítanak. Az esemény ideje alatt a Kilenc Kert konyhájáról tudtok ételeket rendelni.
18:00 órától érkezhettek, így akár munka után indulhat a borkóstolás. A korlátlan borkóstolás 21:00 óráig tart, hogy kényelmesen elérjétek a tömegközlekedési járatokat. Természetesen, ha szeretnétek, ezt követően is maradhattok.
A #LazaKedd célja, hogy kötetlen, baráti hangulatban ismerkedhessetek különböző magyar borokkal, miközben jó társaságban és kellemes környezetben töltitek az estét.
Lehet jó vagy éppen rossz napotok, érkezhettek egyedül, párban vagy társasággal, eshet az eső vagy süthet a nap – a Laza Kedd alkalmain elengedhetitek a hétköznapok terheit, és egy kicsit kiengedtek, feltöltődtök.