A Plaza Hotel***Gyula egyedülálló elhelyezkedése révén tökéletes választás azoknak, akik a kikapcsolódást szeretnék összekötni kulturális élményekkel és gyógyvizes feltöltődéssel. A szálloda közvetlenül a Gyulai Várfürdő bejáratánál, a Kiskörös partján, hangulatos sétálóutcán található, így a nyugalmat kereső vendégek és a városi élményeket kedvelők is megtalálják számításaikat.


A hotel épületét Nemes Roland, Ybl-díjas építész tervei alapján újították fel, figyelve arra, hogy a korszerű kényelem és a műemléki környezet harmonikusan kiegészítse egymást. A 21 szobával, lakosztállyal és apartmannal rendelkező szálláshely családias légkört kínál, miközben teljes értékű szállodai szolgáltatásokat nyújt – beleértve a légkondicionált szobákat, modern felszereltséget és kényelmes bútorzatot.


A természetvédelmi területen elhelyezkedő Gyulai Várfürdő fái és tágas zöldterületei zavartalan pihenést nyújtanak. A kerthelyiségben sportolási lehetőség is adott – például kosárlabda és pingpong –, így a mozgás szerelmesei sem unatkoznak.


A szálloda játszószobája Playstation-nel és VR-ral várja a kikapcsolódni vágyókat, míg a relaxációs zóna parajdi sószobájában csendes feltöltődésre is van lehetőség.


A Plaza Hotel** tökéletes választás mindazoknak, akik élményekben gazdag, mégis nyugodt kikapcsolódásra vágynak a történelmi Gyulán.


Wellness részleg:
Az Oliva Spa tökéletes színteret biztosít családok, szerelmes párok, baráti társaságok kellemes, meghitt pihenéséhez. Spa részlegükön beltéri része egy jakuzzival és infra szaunával várja felfrissülésre vágyó Vendégeiket. Míg kültéri wellnessük egy jakuzzival és napozóterasszal várja vendégeiket. A benti wellness részleg privát részre is bérelhető előre egyezetett időpontban, viszont a csomag részenként most 1 alkalommal ingyenesen használhatjátok.
Nyitvatartás: Hétfőtől - Vasárnapig : 10-18 óráig
- Beltéri jakuzzi
- Napozóterasz és kert
- Infra szauna
- Kültéri jakuzzi
- Konditerem
- Relaxációs Parajdi Sószoba
- Térítés ellenében igénybe vehető szolgáltatások:
- Masszázs


Jacuzzi:
A beltéri pezsgőfürdőben egyszerre 4 személy foglalhat helyet, míg a kültéri jakuzzink 6 fős. Levegő és víz be fúvást lehet előidézni a megfelelő gombok megérintésével. Víz hőmérséklete: 34-38 C.


Infra szauna:
4 férőhellyel rendelkezik. Hőmérséklet 40-60°C közötti, páratartalom 30-40%. Az egészségre gyakorolt hatása igen sokrétű: erősíti az immunrendszert, javítja a vérkeringést, az erek falát rugalmasabbá teszi, (javasolt utána hideg zuhany használata), méregtelenít, izomlazító, légutakat tisztítja, alvászavarokat képes megszüntetni, enyhe megfázásokat előz meg, oldja a stressz.


A bónusz tartalma:
- 3 nap/2 éjszaka szállás 2 fő részére
- Svéd asztalos reggeli
- Díjmentes Kertmozi + popcorn (időjárás függvényében)
- Beltéri wellness használat 10 - 19 óra között korlátlanul
- Kültéri jakuzzi használat 0-24 óra korlátlanul
- 10% Kedvezményesen vásárolható szállodai Várfürdő belépő, napi kétszeri belépés
- 1x30 perc/fő Thermal Relax kezelés CERAGEM termoterápiás masszázságyon
- 10 db ajándék zseton a Safari parkba
- Parajdi sószoba privát relaxáció 60 perc díjmentesen
- Biosör kóstolás ajándék gyulai kolbász, sonka , sajt kóstolótállal a Gyulavári Almássy Kastélyban díjmentes transferrel a panziótól 10% kedvezménnyel.
- Személyenként 2.000 Ft értékű masszázs kupon
- díjmentes kerékpár használat (előjegyzés szükséges)
- Playstation szoba
- Konditerem
- selyemtyúk etetés gyermekeknek 8-10 között.
- Törölköző bekészítés
- Wifi
- Csomagmegőrzés


Gyermekkedvezmények:
- Egy gyermek 0-4 év között: ingyenes
- 4-14 év között: 9 900 Ft/fő/éj
Felárak:
- Iskolai szünetek, valentin nap, városi rendezvények ideje alatt: 28 000 Ft/utalvány
- hétvégi felár: 14 000 Ft/szoba/éj
- zárt parkoló: 2 000 Ft/autó/éj
- idegenforgalmi adó: 750 Ft/fő/éj (18 éves kortól)


Hasznos információk:
A bejelentkezés A Plaza Hotel recepcióján (Gyula, Dózsa György u. 4-6.) történik 14:30-tól. Kijelentkezés: 10:00-ig. A Plaza Hotel recepciója minden nap 08:00-21:00 között tart nyitva. Időpont egyeztetés kizárólag telefonon hétköznapokon 8 - 16 óra között,ezt követően a foglalás véglegesítése kizárólag e-mailben lehetséges. Az utalvány szabad kapacitás függvényében használható fel, érdeklődjön telefonon hétköznap 8-16 óra között.
Időpont módosításra ingyenesen egy alkalommal, legkésőbb az érkezés előtti 21. napig van lehetőség. Ezt követően az időpont módosítás díja: 16.000 Ft/alkalom. 72 órán belüli lemondást vagy módosítást nem áll módjukban elfogadni, ez esetben az utalványt felhasználtnak tekintik.Szabad kapacitásunkról telefonon tudunk felvilágosítást adni . Az utalvány árának visszatérítésére nincs lehetőség, viszont az nem névre szóló ezért átruházható, elajándékozható. Amennyiben a Vendég a visszaigazolt tartózkodási időn belül egy későbbi napon érkezik meg vagy korábban távozik, köteles a teljes lefoglalt időszakra járó szállásköltséget megfizetni.














