Elsőrangú borok, napsütötte lankák, a vidék harmóniája, összetéveszthetetlen itáliai tájak – ez Toszkána, Észak-Olaszország különleges régiója, melyről talán mindannyiunk fejében él valamiféle idilli kép, ellátogatva a toszkán falvakba, nagyvárosokba pedig igazán feledhetetlen élményekben lesz része az utazónak.
Ha ti is szeretnétek felfedezni a nemcsak borairól és gasztronómiájáról híres, de történelmi és művészeti szempontból is igen jelentős észak-olasz régiót, akkor jól teszitek, ha rögtön annak székhelyével, a „reneszánsz bölcsőjeként” aposztrofált Firenzével kezditek az ismerkedést.
Firenze immár több mint 35 éve szerepel a Világörökségi Listán, köszönhetően az olyan varázslatos helyszíneknek, mint a Palazzo Pitti, az egykori firenzei uralkodók rezidenciája; az olasz reneszánsz kertek egyik legszebbike, a Boboli Gardnes; vagy a világ egyik leghíresebb hídja, az Arno-folyón átívelő Ponte Vecchio.
A történelmi városközpontban megtekinthetitek a Dómot, illetve a Dóm téren álló további ikonikus építményt: a Szent János-keresztelőkápolnát és a Harangtornyot. Ellátogathattok a csodás Piazzákra is, a San Lorenzóra, a Signoriára, a Santissima Annunziatára és a San Marcóra, rajtuk olyan nevezetességekkel, mint például a Medici-kastély, a San Lorenzo templom és kerengője, a Palazzo Vecchio vagy az Uffizi-palota, benne a híres képtárral.
Álljatok meg egy kis időre a Piazzale Michelangelo téren, ahonnan gyönyörű panoráma tárul elétek a történelmi Firenzére, majd tekeregjetek a kevesebb híres látnivalóval ellátott, ám annál inkább „olaszos” életérzéssel átitatott Oltrarno városrészben is.
Garantáltan hosszúra nyúló városnézéseiteket aztán pihenjétek ki a csendes, nyugodt városrészben, az Arno-folyótól nem messze található Hotel Grifone Firenze *** falai közt, melyet a városközpontból tömegközlekedéssel, de akár hangulatos folyóparti sétával is könnyedén megközelíthettek.
A szállodában wellnessrészleg és ingyenes wifi hozzáférés is rendelkezésre áll, a helyszíni parkoló pedig megfizethető áron vehető igénybe. A Firenze belvárosába és a Santa Maria Novella pályaudvarra közlekedő buszjáratok a szállodától mindössze 40 méterre állnak meg.
A hotel főépületében műholdas televízióval ellátott tévészoba, olvasóterem, koktélbár, valamint számítógépekkel, nyomtatókkal és gyors internetkapcsolattal ellátott kisebb üzleti központ gondoskodik kényelmetekről, míg az újonnan kialakított edzőteremben korszerű fitneszgépek kaptak helyet.
A szobák a főépületben vagy a 15 méterre lévő mellékszárnyban találhatók. Felszereltségükbe légkondicionálás és fűtés, saját fürdőszoba WC-vel, fürdőkáddal vagy zuhanyzóval, ingyenes wifi, minibár, zuhany, széf, TV, telefon, hajszárító, rádió és íróasztal is tartozik. A szállodához közeli utcákban jellegzetes toszkán éttermek, pizzériák, kávézók és üzletek várnak benneteket, az 50 méterre fekvő Corte de' Bicci étteremben pedig kedvezménnyel étkezhettek.
A csomag tartalma:
- 2 éjszaka szállás 2 fő részére a Hotel Grifone Firenze *** kétágyas szobáiban
- reggelis ellátás
- ingyenes wifi-használat
- kedvezményes étkezés a közeli étteremben
Felárak, egyéb költségek:
- szezonfelár:
- 2020.01.02-től 2020.01.12-ig: 70 EUR/2 fő/2 éjszaka
- 2020.03.10-től 2020.03.31-ig: 35 EUR/2 fő/2 éjszaka
- Parkolás: kb. 13 EUR/nap
- Idegenforgalmi adó: 4,80 EUR/fő/nap
Lemondási feltételek:
A visszaigazolás minősül a szállásközvetítés teljesítésének. Ezért ha a partnerünk visszaigazolta a szállást, kötbérmentesen már nem lehet lemondani a foglalást.
- 21 vagy több nappal az indulás előtt: 20% a kötbér
- 21-7 nappal az indulás előtt: 50% a kötbér
- 7 vagy annál kevesebb nappal az indulás előtt: 100% a lemondás díja
A kötbér szállodánként eltérhet, erről a szállásközvetítő írásban tájékoztatást adhat.
A bónusz felhasználásával elfogadod a partner Általános Szerződési Feltételeit.