Van egy régi csúnya mondás: ha sokat púposkodsz, egy nap majd a halak csipegetnek belőled. Mára kiderült: tényleg régi. A 21. században ez már nem életveszélyes fenyegetés - épp ellenkezőleg. Léteznek ugyanis olyan kedves, hasznos kis halacskák, melyek neked dolgoznak. Pont azon fáradoznak, hogy megszabadítsanak minden apró és felesleges elhasználódott bőrhámtól a lábadon, sarkadon, amikre semmi szükséged. Így visszaállítják az eredeti állapotot, hogy selymes bababőrön sétálhass, és akkor rúghasd le a cipődet, ott, és amikor csak akarod. Van ilyen? Hát persze: a Brigád éppen most intézett neked egyórás halpedikűr-kezelést a Feeling Centerben.
Nyugalom, ne feszélyezd magad. Annyi csak a dolgod, hogy a megfelelő medencébe lógasd be a lábfejeket. A megszokott, fürdősós lábfürdőn most lépjünk túl, add át a terepet a hozzáértő asszisztenseknek. Doktorhalaknak becézik őket, akik igazán értik a dolgukat. 80-90 apró hal köröz a medencében, kezelésbe veszik a problémás felületeteket, és egy enyhe, úgynevezett mikromasszázzsal megszabadítanak a bőrkeményedéseidtől. Nyugi: kicsit sem fáj, a halak fog nélkül dolgoznak, csupán enyhe csikizést érzel majd, a bőröd regenerálódik, felfrissülsz, és újra sima bababőrrel szállsz ki a medencéből.
Krémek? Lavór? Lábfürdő, fürdősó? Felejtsd el. Mások dolgoznak helyetted. Engedd el magad, dőlj hátra, és csak figyelj.
Tetszik? Ajánld ismerőseidnek is!