Kiemelkedő jelentőségű festmények, a kortárs művészet megértéséhez nélkülözhetetlen irányzatok, egy meghatározó iskola első hazai tárlata: a Magyar Nemzeti Galéria Bacon, Freud és a Londoni Iskola festészete című időszakos kiállítása az utóbbi évek egyik legnagyobb volumenű, legmeghatározóbb és legmegosztóbb tárlata, amiről még napokkal később is beszélgetni fogtok. Nem érdemes kihagyni!
Lucian Freud: Lány kismacskával, 1947 ©Tate, London 2018
A közel kilencven képet bemutató tárlat, amely a 20. századi brit festészet egyik rendkívül meghatározó vonulatát mutatja be, a figurális festészet történetére fókuszál, különös tekintettel azon művészek tevékenységére, akiket a szakirodalom gyakran összefoglalóan Londoni Iskolának nevez.
A kiállítás a Londoni Iskola olyan kulcsfontosságú alkotóira összpontosít, mint Francis Bacon, Lucian Freud, Frank Auerbach és Leon Kossoff, kitekint azonban a tendencia előzményeire és a kortárs brit festészetre gyakorolt hatására is: bemutatja a brit figurális festészet a 20. század elejétől napjainkig ívelő történetének egyik legfontosabb szálát. A tárlatra jelentős festményeket kölcsönöznek európai és tengerentúli magángyűjtők és közgyűjtemények, és számos mű érkezik a londoni Tate Britain gyűjteményéből is.
A látványelvű festészet hagyományait követő művek a hétköznapi életet tematizálják: egy emberközpontú, expresszív festészetfelfogás példái. A festményeknek gyakran központi tárgya az emberalak, az alakformálás, a festékkel mint anyaggal való kísérletezés, és ennek nyomán a képfelület kézzelfogható érzékisége és anyagszerűsége a művek értelmezésének kulcskérdései közé tartozik. A kiállítás olykor a földrajzi határokon túllépve az expresszív anyag- és alakformálás olyan előzményeire és párhuzamaira is kitekint, mint Alberto Giacometti és Chaïm Soutine, ám a Londoni Iskola központi alkotóit elsősorban mégis a helyi művészeti hagyományok összefüggésrendszerébe helyezi, olyan nagy hatású, iskolateremtő brit festők fontos alkotásait is bemutatva, mint Walter Richard Sickert, David Bomberg, Stanley Spencer és William Coldstream.
Az anyagelvű, érzéki festészet időtlen kérdései napjainkban sem veszítettek aktualitásukból. Ugyan a 20. század folyamán több ízben is bejelentették a festészet feltételezett halálát, a Londoni Iskola klasszikus alkotói által képviselt festészetfelfogás a következő generációk művészetében is jelen van: például Cecily Brown, Lynette Yiadom-Boakye figurális festészetében, amely a Londoni Iskolához köthető hagyományok továbbéléseként is leírható.
A Londoni Iskola festészetéből ezúttal első ízben láthat a budapesti közönség rendkívül gazdag válogatást. A tárlat kapcsán nemcsak a festészet közelmúltbeli történetéről, hanem a festészet aktualitásáról, kortárs helyzetéről is fontos kérdések fogalmazhatók meg, amelyek tükrében a (figurális) festészet hazai történetére, közelmúltjára és jelenére is másképp tekinthetünk.