Nyár! Üdülés! Tenger! Olaszország! Jó-jó, ez eddig rendben is van, de merre induljon az ember, ha magába akarja szippantani az ízes-illatos, igazi olasz hangulatot, de Toszkána és a Riviéra turistaáradatát is lehetőleg elkerülné?
Tegyetek egy próbát az itáliai csizma sarkával, a dél-olaszországi Puglia régió központjával, Bari városával. Higgyétek el, azonnal magával fog ragadni a „Dél Kaliforniájának” is nevezett település bája, a tengerbe nyúló sziklákon emelt épületek varázslatos látványa, valamint a kis félszigeten fekvő óváros girbegurba utcáinak mesésen hétköznapi hangulata.
Bari történelmi negyedében található a város legtöbb nevezetessége: a San Nicola-bazilika, a San Sabino-katedrális és még számos más templom, kolostor, palota. Amellett, hogy itt belekukkanthattok az autentikus olasz életérzésbe, a kikötőben és az óváros környékén pedig a pezsgő éjszakai életbe, illetve mennyei gasztronómiai élményekben lesz részetek, Bari azért is remek választás, mert innen kiindulva könnyedén felfedezhetitek a régió további szépségeit, izgalmait.
Kiránduljatok el a mesebeli Alberobellóba, a kis süvegszerű tetővel ellátott, hagyományos építésű apró kunyhók városába; vagy a II. Frigyes által építtetett titokzatos várkastélyhoz, a mészkődomb tetején meredező Castel del Monte erődhöz – mindkét úti cél mindössze háromnegyed órás utazásra fekszik Baritól. Keressétek fel a tengerparton egymás után sorakozó, szebbnél szebb településeket: a gyönyörű székesegyházzal büszkélkedő Tranit, a sziklákra épült Polignano a Marét vagy a hangulatos Monopolit.
Kiruccanásaitokhoz kényelmes szállást biztosít a Bari központjában, az óvárostól és a bazilikától mindössze hét perces sétára fekvő Hotel Boston***. A szálloda közelében éttermek, bárok, butikok találhatók, de a tömegközlekedési eszközök is könnyen elérhetőek a hoteltől.
A szálloda standard, kb. 12 nm-es kétágyas szobái ingyenes wifi-elérési lehetőséggel, légkondicionálással, televízióval, minibárral, privát fürdőszobával, valamint hajszárítóval felszereltek. A szobákon kívül a hallban is díjmentesen használható a vezeték nélküli internet, a bárban pedig hűsítő italokat fogyaszthattok egy-egy tikkasztó délutánon-estén.
Ha meggyőztünk, fogjátok a bónuszt, üljetek repülőgépre májusban, és másfél óra alatt már a bari tengerparton lógathatjátok lábatokat.
A bónusz tartalma:
- Szállás 3 éjszakára 2 fő részére a Hotel Boston*** standard kétágyas szobájában
- Kontinentális reggeli
- Repülőjegy Budapest-Bari-Budapest útvonalon a Wizzair menetrend szerint közlekedő járatán
- Reptéri illeték, online check-in
- Fejenként 1 db max. 40×30×20 cm-es kézipoggyász garantáltan a fedélzetre felvihető, melynek a szemben lévő ülés alá el kell férnie
A helyszínen fizetendő:
- Idegenforgalmi adó: kb. 4 EUR/fő/éj
- Pótágy (egy szobában max. 1 darab pótágy helyezhető el): 3. személy (gyermek, felnőtt egyaránt) felára:
- július 29-i, augusztus 02-i, 05-i, szeptember 16-i, november 08-i, 15-i, 22-i vagy december 01-i indulás esetén: 69 900 Ft/fő/3 éj
- augusztus 19-i, szeptember 01-i, 02-i, 06-i, 08-i, 09-i, 19-i vagy október 21-i indulás esetén: 84 900 Ft/fő/3 éj
Választható szolgáltatások:
- Elsőbbségi beszállás díja + fejenként 1 db garantáltan fedélzetre vihető nagy méretű kézipoggyász (55x40x23 cm): 6 500 Ft/fő/irány
- teljes körű baleset-, betegség- és poggyászbiztosítás: 750/Ft/fő/nap
- privát transzfer (reptér-szálloda-reptér útvonalon): 29 000 Ft/fő
- 1 db max 20 kg feladott poggyász: 20 000 Ft/db
- útlemondási biztosítás: 1,4%.
- kedvezményes parkolás a vecsési Airport Hotel VIP parkolójában: 4.800 Ft/4 nap
A légitársaság szabályzatának értelmében a repülőúton a fixen egymás mellett történő utazás csak a fix ülőhely felár megfizetése mellett lehetséges. Felár megfizetése nélkül a légitársaság véletlenszerű ültetési rendszere miatt az egy foglaláson belül szereplő utazók ülőhelye nem szól garantáltan egymás mellé. A légitársaság által megszabott fix ülőhely szolgáltatás aktuális díjáról igény esetén a foglalás során a szervező iroda ad tájékoztatást. Fix ülőhely foglalás a szabad helyek függvényében, legkésőbb indulás előtt 48 órával, illetve 2 munkanappal lehetséges.
A fix ülőhely szolgáltatás megvásárlásával az online check-in elvégzésére, ezáltal a beszállókártyák kiállítására a légitársaság rendszerében korábban lehetőség nyílik – normál esetben ez a gép indulást megelőző 48 órán belül lehetséges –, így e szolgáltatás kifizetésével már elutazás előtt kézhez tudjátok venni a hazaúti beszállókártyáitokat is. Ellenkező esetben a hazaúti beszállókártyát a légitársaság feltételei szerint, gépindulástól számított 48 órán belül tudja kiállítani az iroda, és az általatok megadott e-mail-címre és/vagy a szállodába elektronikus formában továbbítani.
A légitársaság poggyász-szabályzatának megfelelően díjmentesen, személyenként egy darab max. 40×20×25 cm méretű kézipoggyász vihető fel a fedélzetre (csak a szemben lévő ülés alatt helyezhető el). Elsőbbségi beszállás megvásárlása esetén az 40×20×25 cm méretű kézipoggyászon kívül további 1 darab 55×40×20 cm méretű kézipoggyász is vihető személyenként, mely az ülések felett lévő tartóban helyezhető el. Az árkalkulációban feltüntetett elsőbbségi beszállás felára kizárólag abban az esetben érvényes, amennyiben a többi szolgáltatással egy időben megrendelésre kerül. Utólagos megrendelés esetén a szolgáltatás díja a légitársaság aktuális díjszabása szerint változik.