A kirándulás első állomása egy igazi romantikus mesekastély, a Nádasdladányban található Nádasdy-kastély, amely gyönyörűen restaurálva várja a látogatókat. A historizmus korának egyik legszebb magyar kastélya tényleg olyan, mint egy angol vagy skót kastély: tornyos, csipkés, sokkéményes, és hatalmas angolpark veszi körül. A földszint egy részén található berendezett helyiségek közül az Ősök Csarnoka és a könyvtár a legérdekesebb.

A kastélylátogatás után Várpalotára utaztok. A középkor legjelesebb emléke a Várpalota központjában álló Thury vár, amely a XIV. században épült, majd később négy saroktornyos várkastéllyá építették át. A török háborúk idején a dunántúli végvárlánc egyik legerősebb tagja volt. Leghíresebb védőjéről, Thury Györgyről kapta a nevét.

A vár földszintjén helytörténeti kiállítás, török szoba, építéstörténeti és fegyverkiállítás is megtekinthető. Láthatjátok a kínzókamrát, a középkori konyhát, sőt egy Bányászattörténeti Gyűjteményt is.

Ezután felkeresitek a nemrég felújított Trianon Múzeumot is, amely a Zichy család egykori kastélyában kapott helyet. A trianoni békediktátum előzményeit, következményeit és megrázó tárgyi, szellemi hagyatékát ismerhetitek meg egy tárlatvezetés során.

A korhű történelmi hangulatot árasztó Apponyi kávézóban a felfrissülés mellett további információkat kaphattok a családról. A szintén nemrég kialakított Nagy-Magyarország Parkban található Millenniumi Szoborkertben száz év után először újra együtt látható az 1896-ban felállított hét ezredévi emlékmű.

Várható visszaérkezés Budapestre: 18–19 óra körül.
FONTOS: A belépők ára tájékoztató jellegű, változhat! Az árak bizonyos esetekben nem csak a belépőjegyeket, hanem a járulékos költségeket is tartalmazzák, például adminisztrációs díj, helyi idegenvezető, szervezési költség, csoportbejelentés, transzfer, audio guide stb.

Pénzügy:
- Belépők és tárlatvezetési díjak: kb. 15.000,- Ft/fő
- Fix ülőhely: 2.000,- Ft/fő
- BBP + stornó biztosítás: 570,- Ft/fő
- (SZÉP kártyával a biztosítási díj nem fizethető!)
A program változtatásának jogát az utazási iroda fenntartja!













