Mi is az a Home Staging? Szó szerinti jelentésben otthon felkészítés, magyarul inkább úgy mondhatnánk, hogy az ingatlan szalonképessé tétele, vagy felturbózása eladás előtt! Hívhatnánk akár befektetési tanácsadásnak is, mert ez leginkább a piacról és pénzről szól és nem a személyességről.
A Home Stagingnek két pólusa van: a vevő lelke és az eladó pénztárcája. Ezt a kettőt hangolja össze Ágnes. Mivel általában az eladók kérik, és nem a vevők, ezért a pénztárca kap hangsúlyosabb szerepet, a vevői igényeket szem előtt tartva.
Tőlünk nyugatra enélkül már elképzelhetetlen a lakások értékesítése. Magyarországon is egyre népszerűbb, bizonyítható, hogy azok a lakások tarolnak a piacon, amiket ezzel a módszerrel hirdetnek.
A Home Staging lényege, hogy a lakás előnyeire tereli a figyelmet, objektív képet ad, hangulatos teret varázsol, hogy az érdeklődő már a képek alapján beleszeressen a lakásba, az első személyes benyomás alkalmával pedig azt érezze, hogy "na ez kell nekem". Akkora a verseny az ingatlanpiacon, hogyha az első benyomás nem jól sikerül, akkor máris vesztettünk.
Miért jó ez a vevőnek? A legtöbb ember olyan otthonra vágyik, ahová csak be kell költözni! Nem kell gondolkodnia, agyalnia, készen kapja és ezért hajlandó többet fizetni, mert megspórolja a stresszt és a felújítással járó vesződségeket. Fontos, hogy nem elrejtjük a hibákat, hanem helyrehozzuk, ízlésessé varázsoljuk az ingatlant.
Miért jó az eladónak? Tulajdonképpen a lakás saját magát adja el, nem kell hónapokig árulni és több százezres jutalékot spórolunk. Ha közvetítő nélkül adnánk el, még több időt veszítünk és akkor is elég borsos ára van a hirdetéseknek. Ha befeketető adja-veszi a lakásokat, akkor még inkább felerősödik az idő faktor, és még több pénzt szeretne kihozni belőle.
Ágnes értékbecslési ismeretekkel rendelkezik, tehát egész pontosan meg tudja mondani, hogy mennyit ér az ingatan előtte és miután elvégezte a szükséges munkálatokat. Gyorsan terveznek és gyorsan megvalósítják. Aztán már nézheti is ki a következő befektetést. Gyakran kérnek abban is tanácsot a befektetők, hogy egyáltalán megvegyenek-e valamit. Mit lehet belőle kihozni, az milyen költséggel járna és megéri-e. Ennek mélységére, anyagi keretére akár több opciót is felvázol Ágnes. Egy konzultáció milliókat takaríthat meg Neked és még több milliót hozhat, amit aztán újra megforgathatsz. A piackutatás és a célközönség ismerete Ágnes kisujjában van, az is nagy dolog, ha valamire inkább nemet mond, majd jön jobb!
A Home Staging esetében lakberendezés nem a Megrendelő ízlése szerint alakul, hanem a célközönség igényeire szabjuk. Ágnes rutinos eladó, kiadó, illetve airbn-n meghirdetett lakások felkészítésében is.
Az adott helyszínen a találkozásotok alkalmával:
- felméri Ágnes a helyet,
- meghatározzátok a célközönséget,
- megnézi, hogy mennyi az ingatlan reális ára,
- milyen anyagi ráfordítás szükséges és
- hogyan fog megtérülni,
- mennyi idő ennek a kivitelezése
- mennyivel hamarabb tud elkelni a lakás
- megnézitek mit tudtok hasznosítani,
- mitől szabaduljatok meg,
Ez 2 -3 órát vesz igénybe
A találkozást követően összefoglaló e-mailt kapsz a megbeszéltekről.
Ha szeretnél komplett tervezést - látványterv, konkrét bútorok, konszignációval, komplett bevásárló listával, akkor erre a helyszínen egyedi árajánlatot kapsz. A beszerzést és átrendezést is átvállalják ha kéred, mely szintén megállapodás kérdése.