Concertino sorozat: Mozart, Janáček, Grieg

Concertino sorozat: Mozart, Janáček, Grieg

Műsor:
Wolfgang Amadeus Mozart: 15. (G-dúr) szimfónia, K. 124;
5. (A-dúr) hegedűverseny, K. 219
Leoš Janáček: Szvit vonószenekarra, JW 6/2
Edvard Grieg: Két északi dal, Op. 63

Suyoen Kim (hegedű)
Koncertmester: Pilz János

A kezdőállomás Salzburg: második olasz útjáról hazatérve Mozart itt komponálta 15. szimfóniáját, és itt született a hegedűkoncert terjedelmi és technikai határait fokozatosan felfedező és feszegető szerző 5. hegedűversenye is, amellyel nem egészen húszévesen búcsút intett a műfajnak. Csehországba kirándulva Janáček vonószenekari szvitje szólal meg a szerző korai alkotói periódusából, a végállomás pedig Norvégia, ahonnan Grieg népdalokon alapuló két melódiáját hozza el a Pilz János vezette BFZ. Az est szólistája a berlini Konzerthausorchester első koncertmestere, Suyoen Kim, aki a The Strad újságírója szerint „bájjal, csábítóan meleg hangszínnel és folyékony dallamívekkel” játszik Mozartot.

Tizenhat évesen komponált 15. szimfóniájában Mozart komolyabb hangot ütött meg, mint előző, 1771-es olasz körútjáról visszatérve elsőként írt A-dúr darabjában. Bár csak két hónap telt el a két mű között, a G-dúr szimfónia mégis sok szempontból szabályosabb, tempókezelését tekintve azonban merészebb elődjénél. A páratlan lüktetésű nyitótétel szögletes témája után éles kontrasztként szól a csendes, de dús lassú tétel oboával és kürttel színezett vonóshangzása. A már-már nyers főrészből és éneklő trióból álló menüett után vidám, ragyogó rondó zárja a művet.

1775-ben a műfajról tanultak összegzéseként született meg az A-dúr hegedűverseny, amelyben a szólóhangszer igazi primadonnaként viselkedik: az első tétel zenekari bevezetője után csak egy lírai áriát követően hajlandó belekezdeni a főtémába. A hármashangzat-felbontásokból álló dallam mind a három tételben felbukkan. A finom, érzéki, különösen gyönyörű második tétel után rondó zárja a művet, amelyben törökös, de számunka inkább magyarosan csengő frázisok is hallhatók.

Janáček vonószenekari szvitje könnyed, kiegyensúlyozott, elbűvölő, őszinte és néhol ironikus zene. Hangszerelését tekintve igen kontrasztos: az egyik tételben a hegedűk viszik a dallamot, egy másikban a mélyvonósok. 1877-es művét a szerző a barokk szvit mintájára kívánta megírni, ám a tételek olyan távol kerültek a tánctípusoktól, hogy végül elhagyta a barokk címeket. A hat tételben erős, áttetsző, bukolikus, beethoveni, meditatív és melankolikusan hősies zenéket találunk.

A nagy formák helyett zenei miniatűrökkel hírnevet szerző Grieg életművében temérdek népi dallamot feldolgozó darab található. A Két északi dal címei ugyancsak népi ihletettségre utalnak. A „Népi stílusban” a paraszti élet jeges, sivár, álló világát idézi fel. A cselló vezette lassú tétel, bár beszűrődnek melegebb harmóniák is, sosem mozdul ki teljesen édes bánatából. A rövidebb és egyszerű felépítésű „Tehénhívás és paraszttánc” egy mérsékelt tempójú dallam és egy lendületes tánc párosítása.