A Hazatérés, Nagy Botond rendezésében, egy előadás a háborúról, a haza hős halottairól, de legfőképpen az emberi élet fölösleges feláldozásának abszurdjáról. Mindennapjaink nyers valósága, amiben élünk és ami tőlünk néhány kilométernyire játszódik le, fel kellene ébresztenie bennünket a közömbösség álmából. Talán már annyi is elég lenne, ha kérdéseket tennénk fel, ha már változtatni nem tudunk, és onnan nézve gondolnánk újra az élet és halál kérdését.
Nagy Botond gondolatai a Hazatérés c. előadás koncepciójáról:
„Azt hiszem először iskolás koromban értettem meg valamit a halálról, nagyapám temetésén. Ez volt az első ilyen jellegű szertartás, amin részt vettem. Csupán két dolgot értettem az egészből: édesanyám könnyeit, amik előtörtek a hír hallatán és azt, ahogyan a pap megkért szórjak egy marék földet nagyapám koporsójára. Akkor éreztem, talán életemben először, azt a furcsamód kellemes ürességet, amely visszafordíthatatlan és nehezen emészthető. Ha kérded, igen... nagyon félek a haláltól, főleg a másétól. De a mai valóságunkban, leginkább attól remegek meg, ha meglátok sokemeletes, nagyon magas tömbházsorokat, mert olyankor akaratlanul is a tőlem néhány kilométerre eső lebombázott tömbházakra gondolok. Igen, látom azokat a fekete lyukakat a közepükön és tudom, hogy már eleged van ebből a témából, nekem is, de nem hagyhatom, hogy elfeledd. Ez az előadás nem a feledésről szól majd, nem a sebek begyógyulásáról, vagy egyéb kedvezményes remény-csomagokról. Tiszta szívemből remélem, hogy ez az előadás őszinte lesz a jelenünkkel szemben, amit szeretünk elfeledni. De soha nem feledjük az ünnepeinket, amikért gyakran hazatérünk, ahogyan soha nem feledjük anyánkat sem, még akkor sem, ha árvák vagyunk. Még akkor sem, ha Ő már nincsen. Mert mindig keressük valakiben a másik hiányát. És annyi könnyedséggel mondjuk: Pont olyan vagy, mint... úgy beszélsz, mint... rá emlékeztetsz... Rá, mindig rá.
Azt kívánom, hogy ez az előadás összehozzon bennünket egy terembe, ahol közösen tudatosítunk dolgokat a világból, amiből nem tudjuk magunkat kivonni és ami még fontosabb, elfogadjuk, úgy, ahogy van: a halottjaival együtt, akik soha nem fognak már hazatérni. Rügy és gyökér... A halál nem hibáztatható... És elmondja majd, hogy volt... Elmondjuk majd, hogy volt...” – Nagy Botond, rendező
Hazatérés, Matei Visniec
rendező: NAGY BOTOND
látvány:SĂNDULESCU ANDREEA
eredeti zene és hang design: URSE CLAUDIU
dramaturg: KALI ÁGNES
fény- és projekció design: NICULESCU CRISTIAN
koreográfia: POP GEORGE
látványtervező asszisztens: UNGUREANU IOANA
grafika: URSE CRISTIAN
Szereposztás: Amurăriței Bogdan, Bănuț Răzvan, Butnaru Horia, Florea Cristina, Lazăr Diana, Lucaci Delu, Marin Alexandru, Mîndru Cătălin Ștefan, Popadiuc Clara
