Talán sosem volt még olyan fontos, mint manapság, hogy tiszteljük egymást és a világot, amelyben élünk és tudatosítsuk magunkban, hogy a Földet nem szüleinktől örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön. A természeti környezetünk iránt tanúsított felelős magatartás, a fenntarthatóság igénye átszövi a hétköznapjainkat, és az innovatív megoldások keresése a múzeumok életében, illetve a művészeti folyamatokban ugyanúgy felmutathatók, mint az élet más területein.
A február 16-i est programjának középpontjában az innováció és az újjászületés gondolatköre áll: számos újszerű gondolkodású alkotót köszönhetünk a magyar művészetnek, ahogyan a műkincsek megóvásában is egyre korszerűbb restaurálási lehetőségek állnak múzeumunk rendelkezésére. A Múzeum+ programon időszaki kiállításukhoz kapcsolódóan Szinyei Merse Pál modernségét ismerhetik meg a kurátori tárlatvezetések során, míg az állandó kiállításokban forradalmi művészcsoportokat mutatnak be. Az egész estés zenei aláfestést Antal Gábor csodálatos jazz-zongorajátéka adja, egy kreatív workshop keretében a hagyományos eszközöket mellőzve játékosan alkothatnak a mágnes erejével, de hallhatnak előadást a restaurálás szolgálatába állított technológiai fejlesztésekről és Szinyei műkereskedelemben elfoglalt helyéről is.
A gasztronómiai fogások, finom borok és forró teák ezúttal is garantálják, hogy éhségre vagy szomjúságra hivatkozva nem kell idő előtt hazamenniük és egy felejthetetlen estet tölthetnek el a múzeumban. A programra siketeket és nagyothallókat is szeretettel várnak egy, a Delacroix-tól Vasarely-ig kiállításban tartott jelnyelves tárlatvezetésre.
Zene | Antal Gábor
Antal Gábor jazz-zongorista, zeneszerző, tanár 1984-ben született Pécsen. Hatévesen kezdett zongorázni. Első tanára édesapja, Antal József volt. Alapfokú zenei tanulmányait a Tamási Lajtha László Zeneiskolában végezte, majd a Pécsi Művészeti Szakközépiskolában tanult tovább Forgó György növendékeként. Ezt követően felvételt nyert a Bartók Béla Szakközépiskolába, ahol Ábrahám Mariannál tanult. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen diplomázott 2007-ben Hargitai Imre tanítványaként. Rév Lívia nemzetközi mesterkurzusain több alkalommal vett részt itthon és Franciaországban. Klasszikus zenei tanulmányaival párhuzamosan jazz-zongorát is tanult Binder Károly, Nagy János és Sárik Péter vezetésével. 2016-ban alakult saját együttese, az Antal Gábor Trió, mely nemcsak hazánk egyik kiemelkedő jazzformációja, de nemzetközi sikerekkel is büszkélkedhet.
Előadások
18.15 Technológiai fejlesztések a restaurálás szolgálatában
Előadók: Gőgös Ágota DLA, Horváth Mátyás, Kovács Krisztián
A restaurátor elsődleges feladata a műtárgyak állapotának védelme, a romlási folyamatok megállítása, a sérülések és a károsodások kijavítása annak érdekében, hogy a mű élvezhető maradhasson a jövendő generációk számára. A restaurátor szakembert a tanulmányai során megszerzett tudása képessé teszi arra, hogy a felszín mögé láthasson, olyan helyekről is információt gyűjthessen, amelyekhez más szakterület kutatói ritkán férhetnek hozzá. Ezek a megszerzett információk nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy a helyreállítási folyamatok gondosan megtervezhetők legyenek. A technológia fejlődésével és felhasználásával nemcsak a műtárgyvizsgálati lehetőségek gyarapodnak, hanem a restaurátorok számára elérhető beavatkozások tárháza is bővül.
Az előadás három részre tagolódik. Az első egység a festményrestaurálás folyamatába enged betekintést többek között Szinyei Merse Pál és Molnár József festményeinek bemutatásával. Ezután a restaurátori beavatkozások megtervezéséhez nélkülözhetetlen fotódiagnosztikai vizsgálatok részletes bemutatása következik. A prezentáció záró egysége a kortárs művek helyreállítási nehézségeire fókuszál, továbbá kitér a restaurátori területen alkalmazható innovációs fejlesztésekre is.
19.45 „Mindjárt el is adtam 700 forintért” – Szinyei Merse Pál művei a műkereskedelemben
Előadó: Martos Gábor művészeti írónak, a MúzeumCafé szerkesztőbizottságának tagjának előadása
Szinyei Merse Pál a magyar képzőművészet kultikus alakja: az alkotásairól készült nyomatok ott lógtak gyakorlatilag minden hazai iskola osztálytermeinek, folyosóinak a falain, vagy éppen a MÁV vasúti kocsijainak kupéiban. Martos Gábor a vetített képes előadáson a művész nemzetközi, illetve a hazai műkereskedelemben elfoglalt helyét vizsgálja meg (alaposan).
TÁRLATVEZETÉSEK
18.15, 19.30 és 20.45 Nyolcak, a 20. század elejének forradalmi művészcsoportja – Király Zsuzsanna múzeumpedagógus tárlatvezetése
- Helyszín: C épület, II. emelet, Modern idők-kiállítás
18.15, 19.30 és 20.45 A képzőművészet megújítói a 19. században – Sepsey Zsófia művészettörténész tárlatvezetése
A 19.30-as tárlatvezetéshez siketek és nagyothallók is csatlakozhatnak jelnyelvi tolmácsunk segítségével.
- Helyszín: D épület, I. emelet, 1800 utáni művészet-kiállítás
18.30, 19.45 és 20.45 Szinyei, az első modern – Krasznai Réka kurátori tárlatvezetése a Kép és kultusz. Szinyei Merse Pál (1845–1920) művészete című időszaki kiállításban
- Helyszín: C épület, földszint, Szinyei-kiállítás
19.00, 20.00 és 21.00 Ki a természetbe! – A plein air megjelenése a magyar festészetben. Paál László és a nagybányai művésztelep – Balla Enikő művészettörténész tárlatvezetése
- Helyszín: C épület, I. emelet, északi nyaktag
19.00 Virág-Eglesz Anna kalapkészítő tárlatvezetése a Kép és kultusz. Szinyei Merse Pál (1845–1920) művészete című időszaki kiállításban
- Helyszín: C épület, földszint, Szinyei-kiállítás
Emelem kalapom!
Fotózkodjon a Szinyei-festményeken látható fejfedőkkel!
Szalmakalap vagy cilinder? Az est során Virág-Eglesz Anna kalapkészítő várja az érdeklődőket egy kellemes hangulatú kötetlen beszélgetésre, amelynek során megnézhetik és akár fel is próbálhatják a tárlaton látható festmények által inspirált gyönyörű kalapokat.
19.00 – 21.00 Workshop | Festés mágnessel
Hogy mi?! Bizony, e havi workshopjukon hanyagolják a hagyományos eszközöket, és kizárólag a mágnesesség mágikus erejét kiaknázva merülhetnek el az absztrakt festészet világában. A játékos alkotás közben a szórakozás garantált lesz!
A workshopot vezeti: Hegedűs E. Alexandra múzeumpedagógus-képzőművész
Teaház | Big Ben Teaház
Érthető, ha a zimankóban jólesne egy csésze meleg tea, így február 16-án a Big Ben Teaház biztosítja a forró italokat a művészetkedvelők számára Csontváry Kosztka Tivadar és Mednyánszky László csodálatos festményeinek társaságában! Egy klasszikus gyümölcsteára vagy különlegesebbre vágyik? Válogasson kedvére és élvezze az íz- és vizuális harmóniát!
Büfé
A Múzeum+ esten biztos, hogy nem kell éhségre vagy szomjúságra hivatkozva idő előtt hazamennie, ugyanis ezúttal is mennyei falatokkal és többek között Pátzay-borokkal is várják önöket! Üldögéljen varázslatos kupolaterünkben, s merüljön el a képzőművészeti és zenei varázslatban!
RÉSZVÉTELI INFORMÁCIÓK
Felhívják kedves látogatóik figyelmét, hogy a tárlatvezetéseken – műtárgyvédelmi követelmények és a járványhelyzet miatt – csak korlátozott létszámban vehetnek részt. A maximális létszám 24 fő, regisztráció a helyszínen érkezési sorrendben a Csontváry-pihenőn. A regisztráció kezdete: 18:00-tól a 19:30-ig tartó vezetésekre, 19:15-től a 19:45 utáni vezetésekre.
A Múzeum+ programon való részvételhez védettség igazolvány nem szükséges. Figyeljék a kormányzati tájékoztatást, hogy az esetleges változásokról időben értesüljenek. A szájat és orrot eltakaró maszk viselése kötelező a múzeum teljes területén (kivéve a kávézóban az asztalnál ülve).
A rendezvényen kép- és hangfelvétel készülhet, amelyet a Galéria saját felületein, kiadványaiban, illetve promóciós anyagain felhasználhat. A látogatók ennek kapcsán semmilyen követeléssel nem élhetnek a Galériával, a felvétel készítőivel, illetve jogos felhasználójával szemben.
HELYSZÍN: Budavári Palota, Magyar Nemzeti Galéria, 1014 Budapest, Szent György tér 2.